A magyarországi kultúra története bővelkedik olyan jelentős személyiségekben, akik külföldön, akár a világ másik végén teljesítették ki életművüket. Köztük Nobel-díjas természettudósok (Neumann, Teller, Wiegner, akiket egyébként a fasori gimnáziumban Hudec sógora, id. Jánossy István tanított történelemre, görögre és latinra), a szobrász Csáky József, a fotós André Kertész és Robert Capa mellett építészek is akadnak szép számmal: Bodon Sándor – Hollandia, Brauer Marcel – Svájc, USA, Forbát Alfréd – Németország, Svédország, Goldfinger Ernő – Nagy-Britannia, Kaufmann Oszkár – Németország, Kálnay András – Argentína, Kronfusz János – Németország.
Azok közül, akik végül nem tértek vissza, ki kell emelnünk az utóbbi időkig a feledés homályába veszőnek tűnt Hudec Lászlót. Régi polgári hagyományokkal rendelkező felvidéki városból, Besztercebányáról származott, hungarus tudatú szlovák apa és magyar anya gyermekeként. Karrierje 1918 után, a sokszínű kelet-ázsiai városban, Sanghajban teljesedett ki, tevékenysége az utóbbi években a nemzetközi érdeklődés látókörébe került. A sikeres sanghaji építész klasszicizáló, angolos, art décos, expresszionista és modern építészetéről részletesebb képet alkothattunk, azonban az indulás, a gyökerek eddig többé-kevésbé ismeretlenek voltak. A besztercebányai éveket és részben a műegyetemi tanulmányokat a családnál Magyarországon és Amerikában szerencsésen fennmaradt dokumentumok (levelezés, fotók stb.) alapján sikerült rekonstruálni.
A kiállítás, amely tulajdonképpen kiegészítése az életmű-bemutatónak, azt kívánja körüljárni, hogy honnan, milyen családi környezetből származott, milyen impulzusok érhették gyermekkorától a budapesti egyetemi tanulmányai befejezéséig. Kik tanították, kikkel találkozhatott, milyen kortárs építészetet láthatott az akkor építészeti folyóiratokban és Magyarországon. Kikről tudhatott a szűkebb pátriájából származó építészek közül.
Mindez persze helyenként hipotetikus rekonstrukció, de ennek ellenére felvázolja egy fiatalember, egy építész-hallgató szellemi-építészeti hátterét. Felrajzolja azokat a tablókat, amit Hudec László ismert-ismerhetett a történelmi Magyarország építészetéből, a historizmustól a szecesszión keresztül a premodern architektúráig.
A történelmi Magyarország a dualizmus ernyője alatt régen nem látott gazdasági, társadalmi, kulturális virágkorát élte. Kialakultak az építészet modern európai keretei, megjelentek a magyar nyelvű szaklapok, a Technikának nevezett főiskolából létrejött az építészképzés legfőbb intézménye, a Királyi József Műegyetem, valamint a Felső Építő Ipariskola. A historizmus dominanciáját csökkentette a sajátos Lechner Ödön-i, a felsőmagyaroszági késő reneszánsz építészet elmeit is felhasználó irányzat (pl. Komor Marcell és Jakab Dezső, Baumgarten Sándor Herczegh Zsigmond) majd az angol és finn párhuzamokat fellelő, a magyar népi építészet szerkezeti megoldásaira érzékeny Fiatalok (Kós Károly, Györgyi Dénes, Mende Valér, Jánszky Béla stb.) csoportja, és az osztrák-német racionalista szándék magyarországi változata (pl. Lajta Béla, Jónás testvérek, Málnai Béla). És még számtalan változata az akkori kortárs építészetnek. Új szerkezetek, építési technikák (vas-üveg konstrukciók, vasbeton) terjedtek el, amelyeket úttörő módon alkalmaztak pl. Lechner Ödön, Medgyaszay István és a mérnök Zielinszky Szilárd.
A kiállításnak jelentős része erről ad körképet. A nagy világégés ezt a panorámát szétszabdalta, de végül ebből Hudec László győztesként került ki. Tanulnunk kell tőle!